fbpx

Project Life Management Konferencia
Tudatos életvezetés – projektszemlélet a magánéletben

2019. Március 29. Calimbra Wellness és Konferencia Hotel

Emelje tudatos szintre életvezetését és valósítsa meg céljait / álmait!

Sajnos sokan úgy gondolják, hogy sorsuk irányítása nem a saját kezünkben van. Inkább csak sodródunk az árral, amelybe egyre inkább bele is törődünk. Egyre távolabb kerülünk álmaik, céljaink megvalósításától, ha egyáltalán vannak még.

Ezeket csak tovább fokozza az, hogy a „való világban” túl sok elvárásnak kell megfelelnünk, melyeket nehezen tudunk összeegyeztetni, melyeknek egyre kevésbé tudunk megfelelni. Ebben a „küzdelemben” egyre inkább egyedül lévőnek, magányosnak érezzük magunkat.

Vágyakozva tekintünk a mások által megosztott, illetve sugallt sikeres életvitelre. Ennek hatására saját életünket egyre inkább üresnek, sikertelennek érezzük, ami önértékelésünk, önbizalmunk csökkenését eredményezi.

IMG_4651_

Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, tudatosan kell gondolkodnunk és cselekednünk. Változtatnunk kell addigi hozzáállásunkon, gondolkodásmódunkon. Új ismeretekkel, képességekkel kell felvérteznünk magunkat, új szokásokat kell kialakítanunk. Összességében, tudatosan kell vezetni, menedzselni az életünket.

Ennek elősegítése érdekében dolgoztuk ki a Project Life Management Programot (PLM) és hoztuk létre a Project Life Management Akadémiát.

A Project Life Management Program egy innovatív program, melynek célja a projektszemlélet és a projektmenedzsment eszköztár alkalmazásának magánéleti tevékenységekre történő kiterjesztése.  Egy egész életen át alkalmazható szemléletmód, mely vezérfonalat ad a kezünkbe, és alkalmazása hozzájárul ahhoz, hogy családunk harmóniában éljen, a munka – magánélet egyensúlya megteremtődjön, elégedettebbek, kiegyensúlyozottabbak legyünk.

Bemutatásra kerül egy kiemelt téma: a digitális készségek fontossága és fejlesztésének lehetőségei.

A mai rohanó világban egyre nagyobb szerepe van a digitális írástudásnak, a digitális készségek fejlesztésének és alkalmazásának. A digitális eszközök, alkalmazások ma már az egész életünket behálózzák.

Sokan – főként a fiatal generációk – már mindent digitálisan, az interneten keresztül intéz-nek, sőt szinte a közösségi médiában élik az életüket, ezen keresztül tartanak kapcsolatot másokkal, számukra ez válik a meghatározó információ forrássá.

A másik végletet azok képviselik, akik nem tanulták meg alkalmazni az informatikai eszközöket. Sok időt vesztenek, nem tudják tartani a lépést.

Bemutatjuk, hogy a GINOP-333 pályázat keretében – melynek megvalósítója az Européer Alapítvány – hogyan került alkalmazásra a Project Life Management program a digitális készségek fejlesztése érdekében.

“A tudatos életvezetés tanulható” című új kézikönyvünk debütál a konferencián

Könyvkép_3D

Ajánlásaink:

Dr. Szatmári Péter CS.c főiskolai tanár, Milton Friedman Egyetem rektora
„Különleges, nehéz és felemelő feladat tankönyvet írni. Egyszerre kell motiválni és megszerettetni az olvasóval és hallgatóval a tananyagot. A könyv két kiváló főszerkesztője és a társszerzők nagyszerű munkát végeztek. Már a cím is megnyugtató, és eleve sikerre ítélt. Minden fontos és lényeges napi tevékenységünket meghatározza a tudatosság, ami alapvetően befolyásolja az életvezetésünket, és természetesen az előbbiek elképzelhetetlenek folyamatos tanulás nélkül. Mindez különösen fontosnak és megkerülhetetlenek látszik, a digitális globalizáció, a virtuális kommunikáció és az állandóan változó munkaerőpiac feltételrendszere mellett. A könyv egyszerre ad világos válaszokat, gyakorlati útmutatót és tudományos keretrendszert, „a tudatos életvezetés menedzsmentjéhez”. Felsőoktatási vezetőként úttörő vállalkozásnak és megkerülhetetlen mérföldkőnek tekintem a könyvet, az oktatásban és a szélesebb képzési területeken.”

Fata László juttatási szakértő, a Cafeteria TREND magazin alapítója
“Felemelő érzés kézbe venni ezt a könyvet. Egyrészről lelkesítő, hogy egy sikeres élethez vezető eszköztárat forgathatunk, másrészről elgondolkodtató, hogy vajon ténylegesen szükség van a változó világunkban az életünk vezetéséhez projektmenedzsment ismereteket használni. Vajon lehet sikeres, boldog életet élni anélkül, hogy megismernénk, tudatosan alkalmaznánk a könyvben leírt alapelveket? A válasz első ránézésre egyértelműen IGEN. Ha azonban megvizsgálunk egy-egy munkájában, magánéletében kiegyensúlyozott, sikeres személyt, gyakran azt tapasztaljuk, hogy ő bizony tudatosan vagy éppen tudat alatt alkalmazza a projektmenedzsment eszköztárát.”

Dr. habil Kunos István, intézeti tanszékvezető, kvalifikált coach, Miskolci Egyetem
„A komplex mű összefoglalóan tartalmazza mindazt, amire a szakma iránt csak érdeklődő, vagy éppen kutató, esetleg oktató kolléga számára naprakészen fontos lehet. Érződik benne az a menedzsment terén szerzett sok éves tapasztalat, amit a főszerkesztők és szerzők alapos munkával elméletben és gyakorlatban is megalapoztak. A mű erényét növeli a logikus építkezés, és az a szó pozitív értelmében vett egyszerűség, amely a témával csak most ismerkedők számára is könnyen befogadhatóvá teszi annak tartalmát.”

Lektori vélemény letölthető: kattintson ide!

Kiknek érdemes részt venni?

Azoknak a fiatal útkeresőknek, akik a mai digitalizált világban egy olyan torzított világképnek akarnak megfelelni, amelyben elmosódik a valóságos és a virtuális közötti határvonal.

Olyan gyermeknevelésből visszatérő édesanyáknak, akiknek a munkaerőpiacra való belépés, illetve visszatérés – a hiányzó kompetenciák, illetve a munka és a családi szerepek összehangolásának problémái miatt nehézséget okoz.

Ébredőknek és Feleszmélőknek, akik életfeladataik megvalósítása során elvesztek az irreális célkitűzések, a magas elvárások és a kudarcélmények okozta frusztráció útvesztőjében, akik a priorizálási folyamat vonatkozásában nehézségekkel küzdenek, de úgy érzik nem késő új alapokra helyezni életük menedzselését.

Azoknak a „Bölcseknek”, akik számára fontos, hogy idősebb korban is minőségi életet éljenek, lépést tartsanak a fejlődő technika vívmányaival és olyan tudásbázist hagyjanak örökül, amely tudatosságra neveli a fiatal generációkat.

Mindazoknak akik egy egész életen át alkalmazható szemléletmódot, vezérfonalat szeretnének elsajátítani, akik szeretnék, hogy a családjuk harmóniában éljen, akiknek fontos a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése, elégedettebbek, kiegyensúlyozottak szeretnének lenni.

IMG_4673_

A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött.

Program

9:00-10:00

Regisztráció

10:00-10:20

Nyitó beszéd (Demeter Ervin, B-A-Z Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott)

10:20-10:40

Napjaink és a PLM program (Bihall Tamás, MKIK oktatási és képzési ügyekért felelős alelnök, BOKIK elnök)

10:40-11:00

PLM ProgramÉletünk tudatos menedzselése (Lakatosné Dr. Szuhai Györgyi, PLM Program alapítója, PLM Konferencia Szervezőbizottság elnök)

11:00-11:20

Személyes hatékonyság – Jóga, mint PLM projekt (Dr. Poór József, DSc., CMC, egyetemi tanár, Humán Szakemberek Országos Szövetsége, elnök)

11:20-11:50

Kávészünet

11:50-12:30

MINI TRÉNING – Pénzügyi tudatosság az önismeret jegyében (Dr. Mészáros Aranka, egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet tréner)

12:30-12:50

Digitalizáció jelenléte a mindennapokban (Dr.Szalay Zsigmond Gábor, egyetemi docens, intézeti tanszékvezető, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet, Alkalmazott Informatikai Tanszék)

12:50-13:10

Munkakörök testreszabása – Hogyan adjunk értelmet a munkánknak? (Kollár Péter, tanársegéd, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet)

13:10-14:10

Svédasztalos ebéd

14:10-15:10

Kapcsolatépítés

 

 

(A program tájékoztató jellegű, a szervezők módosíthatják)

Helyszín, időpont

Időpont: 2019. Március 29. Péntek

Helyszín: Calimbra Wellness és konferencia Hotel , Miskolctapolca

Információ:
Telefon: 0630 635 5145,
E-mail: info@profi-project.eu

REGISZTRÁCIÓ

Részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött.

Szeretne feliratkozni a hírlevelünkre?IgenNem

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

infoblokk